Naptár
«  Június 2017  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
HISTATS

Statisztika
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 69

A mentőápolói szakma a kezdetektől napjainkig

Ezzel az írással a mentőápolói szakma fejlődését szeretném röviden végigkísérni a kezdetektől máig, a lovaskocsi mentőszolgájától napjaink modern felszerelésű mentőautóinak magasan képzett szakemberéig.

 

A lovaskocsitól a KIM-ig A mentőápolói szakma a kezdetektől napjainkig

A mentéstörténet Magyarországon bővelkedik ismert, nagy nevekben, elég csak Kresz Gézát, a BÖME megalapítóját, Lengyel Árpádot, a Carpathia hajóorvosát, aki a Titanic túlélőit mentette, Gábor Aurélt, a szakma egyik legnagyobb elméleti szakemberét, akinek az oxyologia elnevezést is köszönhetjük, említeni. Valamennyien orvosok voltak. A mentést végzők szürke, láthatatlan tömegéről, a mentőápolókról ritkán esik szó, pedig velük nap mint nap találkozunk az utcán. Beteget szállítanak, sérültet látnak el, esetleg mentést irányítanak, szerveznek, a sürgős ellátásra szoruló egyszerűbb esetek legnagyobb részében pedig elsőként velük találkozik a sérült vagy beteg ember. Ezzel az írással a mentőápolói szakma fejlődését szeretném röviden végigkísérni a kezdetektől máig, a lovaskocsi mentőszolgájától napjaink modern felszerelésű mentőautóinak magasan képzett szakemberéig. Előre szeretném hozni, hogy a mentőápolóé igen érdekes szakma az egészségügy berkein belül. Először is azért, mert a Mentőszolgálathoz a legritkább esetben jelentkeznek ápolói munkára szakképzett egészségügyi dolgozók, így a Szolgálatnak magának kell kinevelnie, kiképeznie szakembereit. Másrészt azért, mert munkája nem elsősorban a betegápolás és az orvos munkájának segítése, feladatait gyakran nem orvos utasítása alapján végzi. Adott helyzetben a beteg vizsgálata után önállóan kell döntenie a szükséges ellátásról, és azt végig kell vinnie. Ez igen komoly felelősséget ró rá, mert a jelen mentőápolóinak beavatkozási jogosítványai között intravénás beavatkozás is szerepel.

Hogyan jutottunk el idáig?

A szervezett magyarországi mentés megindítása Kresz Gézának köszönhető, aki 1887 május 10-én megalapította a BÖMÉ-t, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet. 

Ezt később más városokban is helyi mentőegyesületek követték, az esztergomi például 1928 augusztusában alakult.

A vidéki mentőszervezetek az első világháború után a BÖME mintájára egységes szervezetbe tömörültek, ez lett a VVOME, a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete.

 

A BÖME induláskor természetesen a kor technikai színvonalának megfelelően lovaskocsikat használt mentésre. A lovaskocsik személyzete egy orvosból, egy „mentőből” – aki szigorló orvostanhallgató volt és rövid tanfolyam után az orvos segítőjeként tevékenykedett a helyszínen (Kresz Géza 50 mentőt képzett ki a BÖME megalakulásáig), egy kocsisból, aki a lovakat hajtotta és egy „szolgá”-ból állt, aki a h

ordágyvivésben segédkezett és a felszerelést tartotta rendben. A felsorolás sorrendje nem véletlen, a magyarországi szervezett mentés kezdetén a mentőszolga a hierarchia legalján állt. Az idő múlásával a felállás lassan változni kezdett. 1897-re a BÖME rádöbbent arra, hogy növekvő feladatai ellátásához nem tud elegendő mennyiségű önkéntes orvost beállítani – ne feledjük, hogy adományokból tartotta fenn magát -, így a „mentők” – a későbbi mentőtisztek – önállóan kezdtek az egyszerűbb esetekhez vonulni. Ezzel együtt megsokasodtak az egyszerű betegszállítási feladatok is, ahová természetesen nem kellett orvos vagy mentő, így az ilyen szállításokat csak egy kocsisból és egy mentőszolgából álló egység végezte.

1904-ből találjuk az első forrást, amely a szolgát a mentőegység ápolójaként említi. Az elnevezés változásával idővel feladatköre is átformálódott. Tudnunk kell, hogy a VVOME személyzete kicsit másként alakult, mint a BÖMÉ-é. A VVOME látta el a vidéket és a minél nagyobb terület lefedése érdekében egy idő után eltekintettek attól, hogy minden mentőfeladatot végző járművel orvos vagy mentőtiszt vonuljon.

Megelégedtek azzal, hogy az adott beteghez odamenjen egy mentőegység ápolóval és gépkocsivezetővel – mivel a két háború között a mentés már nagyobbrészt gépjárművekkel történt -, akik az alapvető első segélynyújtást megadják – tehát egy törést szakszerűen rögzítenek, egy sebet bekötöznek stb. – és a beteget elszállítják a legközelebbi orvoshoz vagy kórházba. A mentőjármű felszerelése is úgy alakult, hogy az ápoló által használható eszközökön kívül volt benne egy esetláda, amit az esetlegesen helyszínre érkező falusi körorvos rendelkezésére kellett bocsátani, és amiben megvoltak azok a szerek és eszközök, amikkel az orvosi segélynyújtást megadhatta.

Ennek a rendszernek a nagyszerűsége abban állt, hogy segélykérés esetén az ország egész területén bárhol esett is a baj, odaindult egy mentőjármű képzett, az első segély nyújtásában jártas személyzettel. Erről a világ legnagyobb részén akkoriban még csak álmodtak.

Ebben az időben államilag szervezett és jóváhagyott ápolóképzés nem volt, a – nagyobbrészt önkéntes – ápolók a mentőegyesületek által szervezett különféle tanfolyamokon sajátították el az első segély nyújtásának fortélyait. A második világháború a magyarországi mentésben is hatalmas károkat okozott. A gépjárműpark jelentős része elpusztult vagy rekvirálták az éppen átvonuló csapatok. A mentődolgozók igen nehéz körülmények között, innen-onnan összeszedett, javítgatott kocsikkal végezték a munkájukat, ekkor még a két régi mentőegyesület keretein belül. Ezen változtattak, amikor a BÖMÉ-t és a VVOMÉ-t összevonták egy közös szervezetbe Orovecz Béla, Budapest háború alatti légoltami parancsnoka irányításával. Ez az új szervezet lett az Országos Mentőszolgálat, mely 1948. május 10-én alakult.

Az új szervezet átvette az elődei által alkalmazott szakembereket, és igyekezett a háború alatt szétzilálódott mentést újraszervezni. Ebben az évben már megtaláljuk az első utalást arra, hogy a mentőápolók a saját szakmájukban fejleszteni szeretnék tudásukat. Létezett egy úgynevezett Mentésügyi Szakcsoport, mely a sürgősségi orvoslással foglalkozott. Ehhez a Szakcsoporthoz fordultak az ápolók olyan kéréssel, hogy szeretnének a Szakcsoport munkájában részt venni, magukat elméleti téren is művelni. Tudnunk kell, hogy ebben az időben még nem létezett olyan, hogy mentőápolói szakképesítés, tehát a mentőápolók besorolás és bérezés szerint segédmunkásnak minősültek. Így természetesen fizetésük is jócskán elmaradt a kórházi ápolókétól. Ezért nem meglepő, hogy a másik kérésük az volt, hogy a Szakcsoport támogassa őket abban, hogy a megfelelő képesítés elnyerését az illetékes hatóság számukra tegye lehetővé. Azt kérték tehát, hogy a Népjóléti Minisztérium mentőápolói tanfolyamot szervezzen, utána államilag ellenőrzött vizsgán államilag elismert képesítésként mentőápolói képesítést szerezhessenek. Ennek eredményeként indult meg az első, úgynevezett „bentlakásos” ápolóképzés. Ezt az Országos Mentőszolgálat szervezte, a Szolgálat szakemberei tanítottak és mentőápolói képesítést adott.

A következő képzési forma az 1975-ben kezdődött 3 éves szakiskolai levelező tanfolyam volt. Ennek első két évében általános ápolói és asszisztensi képesítést szereztek, a szakképesítést a harmadik év szakosító képzése adta. Ebben a képzési formában is komoly részt vállaltak a Mentőszolgálat orvosai. Ez a képzési forma tartott egészen 1990-ig, mikor is a Mentőszolgálat igényeinek megfelelően átalakították ezt a képzést két éves mentőápolói szakképzéssé, melyet 1996-ig folytattak. 1996-tól a mentőápolói szakképesítés OKJ-s lett, a képzés innentől központi program alapján folyt, de még mindig nagyrészt a Mentőszolgálat szakemberei által. 2003-tól a Mentőszolgálat, mint szervező kivált, a képzést teljesen átvették a szakiskolák.

A mentés helyszíni speciális igényei indokolták, hogy a mentőápolók plusz ellátási jogosítványokat kapjanak. Először a hetvenes években kaptak külön vizsga alapján főorvosi engedélyt intramuszkuláris injekciózásra. Ezt az akkoriban gyakori szerves foszforsav-észter tartalmú növényvédőszerek okozta mérgezések tették szükségessé. Az általuk adható injekciók később fájdalomcsillapítóval, görcsoldóval, antiarritmikummal bővültek. A 90-es évek második felében a sokkos betegek túlélési esélyeinek javítása érdekében szükségessé vált, hogy az esetek legnagyobb részében elsőnek helyszínre érkező mentőápoló vénát biztosíthasson és volument pótolhasson. Ekkor kaptak engedélyt Ringer-laktát infúzió bekötésére.

2005-ben az öt magyar biztosítótársaságból álló Együttbiztosítási Csoport 55 millió forintot ajánlott fel az OMSZ-nak gyermekmentési feladatok ellátására. A Szolgálat úgy döntött, hogy a kapott pénzt nem a rohamkocsik plusz felszerelésére fordítja, hanem egy egészen új mentőegység típust hoz létre, ez lett a KIM, a Kiemelt Mentőegység. Az első ilyen egységeket 2005. május 28-án, a mentők által a Fővárosi Állatkertben rendezett gyermeknapon adták át. Mivel a személyzeteket addigra kiképezték, a kocsik másnap már szolgálatba is állhattak.

A KIM nem csak a többlet felszerelés miatt magasabb szintű, hanem minőségileg is többet nyújt, mint az eddigi mentőápolós, ONE (Orvos Nélküli Egység) kocsik. Csak az a mentőápoló és gépkocsivezető dolgozhat rajta, aki elvégezte az egy hetes intenzív képzést és a végén sikeres vizsgát tett. A tanfolyamon súlyozottan szerepelnek a szituációs gyakorlatok és az eszközhasználat, de természetesen elméleti továbbképzést is kapnak. A KIM-es szakápoló jogosult a gépkocsi valamennyi felszerelését és gyógyszerét használni munkája során. Elvárják tőle, hogy minden helyzetben tudása legjavát nyújtsa, mert egyedül, önállóan kell tevékenykednie. Jó esetben kap segítséget magasabb szintű mentőegységtől, de segítség hiányában a kórházi átadásig az ő felelőssége a beteg. Az eddig eltelt időszak igazolta, hogy ez a képzés bevált, ezek az egységek igen jól működnek.

Bizonyítják ezt sikeres újraélesztések, önállóan levezetett szülések, hálás betegek, akik gyakran nem is tudják, hogy a magas szintű, korszerű ellátásban mentőápoló részesítette őket. Összefoglalva: a mentőápolók az idők folyamán hatalmas utat jártak be. A hierarchia legaljáról indulva mára a Mentőszolgálat egyik alapvető egységének, a KIM-nek vezetőjévé, szakképzetlen segéderőből önállóan dolgozó magasan képzett szakemberré váltak. És az útnak még nincs vége…

A KIM többletfelszerelése és -gyógyszerei az egyszerű mentőautóhoz képest: Lapáthordágy – Gerinclap - Végtagrögzítő sínkészlet - Égési kötszer - Csecsemő ballon és maszk – Gyermekmaszkok – Gyomorszonda - Laringeális maszk- Pocket maszk - Vénabiztosításhoz: branül, intraosszeális tű – Pulzoximéter - 2 literes O2 palack – Vércukormérő – Gyógyszerporlasztó - Tonogén (újraélesztéshez) - 40%-os Glucose oldat - Berodual oldat - Rectalisan adható görcsoldó (diazepam dezitin) - Rectalis szteroid kúp

Forrás: Katona Ferenc http://ekor-lap.hu/mentoapolok

Belépés
Site Translate
Site Translate - 2
Widget By SafeTricks
Mini chat
Zene
Oszd meg !